Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2019.01.24

Borjog és Bormarketing 2019 Konferencia

Képtalálat a következőre: „Borjog és Bormarketing 2019 Konferencia”

„CyberBor – Megállíthatatlan digitalizáció”

A már hagyománnyá és megkerülhetetlen tényezővé vált Borjog és Bormarketing Konferenciát idén március 1-én rendezik meg dr. Prónay Bence és Rókusfalvy Pál társszervezésében. Az eseményt évről évre szakmai partnerségben rendezik meg a Miniszterelnökséggel és az Agrárminisztériummal, a Magyar Turisztikai Ügynökséggel és a Hegyközségek Nemzeti Tanácsával, amely szervezetek képviselői minden évben egyeztetik az ágazat legfontosabb, aktuális feladatait, amelyekre ennek a szakmai fórumnak reflektálnia kell. Ez alapján készül a programterv, amelyet már megjelentettek a hivatalos honlapon és elindultak a jelentkezések is.

A Borjog és Bormarketing Konferencia indulása óta évről évre világos célokat fogalmaz meg, és mindenekelőtt hathatós felülete kíván lenni a magyar borért dolgozó szőlészeknek, borászoknak, szakmai szervezeteknek, kormányzati szereplőknek.

Az eseményt évről évre szakmai partnerségben rendezik meg a Miniszterelnökséggel és az Agrárminisztériummal, a Magyar Turisztikai Ügynökséggel és a Hegyközségek Nemzeti Tanácsával, amely szervezetek képviselői minden évben egyeztetik az ágazat legfontosabb, aktuális feladatait, amelyekre ennek a szakmai fórumnak reflektálnia kell. Nagy megtiszteltetés, hogy ezek az együttműködő szervezetek a legmagasabb szinten képviseltetik magukat a konferencián, hiszen dr. Nagy Istvánagrárminiszter nyitja meg az eseményt, amely után Légli Ottó, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa elnöke és dr. Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke köszöntője hangzik majd el.

Az informatika, a digitalizáció egyre mélyebben begyűrűzik az életünkbe, még olyan „természetes vagy analóg területeken” is egyre inkább teret hódít, mint a bor. Ezekre a folyamatokra nem csak, hogy reflektálnia kell ennek az ágazatnak, hanem ki kell használnia az innováció biztosította lehetőségeket. A CyberBor a konferencia fő témájában ezt takarja, különböző területeken keressük a korszerű válaszokat ezekre a kérdésekre:  az adminisztrációcsökkentés szempontjából Dr Feldman Zsolt (Agrárminisztérium), a jövedéki eljárások szempontjából Bakai Kristóf Péter, pénzügyőr Ezredes (NAV) vagy az oktatás szempontjából Nyitrainé dr. Sárdy Diána Ágnes, egyetemi docens (Szent István Egyetem).

Nagyon érdekesnek ígérkezik Demeter Zoltán előadása is a tokaji pezsgő lehetőségeiről vagy a magyar és nemzetközi példa az organikus gazdálkodásról a Sepp Moser Birtok és a Nagy-Somlói Borvidék szemszögéből. Az egyik legizgalmasabb dolog mindig a külső, nemzetközi megfigyelő tapasztalata, ezért különösen várjuk Caroline Gilby (Master of Wine, Borászok Barátja 2018) előadását a magyar borokról a brit piacon.

Az eseményt minden alkalommal egy interaktív bormarketing kerekasztal beszélgetés zárja – a felkért szakembereket „Az online marketing ereje” témában kérdezhetik majd a résztvevők.

További részletek: www.aborkonferencia.hu

 

 

 

 

Forrás: Sajtóközlemény

 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.