Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2019.05.29

Nemzetközi találkozó Budapesten a világbékéért

camp_04

Magyarországon első alkalommal szerveznek dél-amerikai szerzetesek nyílt találkozót különböző kultúrájú és meggyőződésű emberek számára.

Budapesten, június 4-én nemzetközi találkozóra kerül sor különböző kultúrájú és meggyőződésű emberek részvételével abból a célból, hogy imádkozzunk a világbékéért. Ezt az eseményt a Kegyelem Irgalom Rend szerzetesei rendezik, akik Dél-Amerikából érkeznek Európába, hogy egyetemes jellegű békeüzenetet adjanak át zene és ökumenikus imádság által.

A csoport már járt Portugáliában, Olaszországban és Horvátországban, és most először érkezik Magyarországra. A találkozó Jézus Krisztus irgalmasságának üzenetére összpontosít, és célja, hogy a résztvevőket arra ösztönözze, hogy elgondolkodjanak a testvériség kötelékeiről, amelyek létrejöhetnek az emberek között, ha az ima és a szeretet fokozottabban van jelen életünkben.

A Kegyelem Irgalom Rend szerzetesei Budapest után Németországba, Hollandiába és Spanyolországba látogatnak. A Zarándoklat a Békéért eseményt különböző országokból származó zarándokok és önkéntesek személyesen kísérik el Európába, ezzel is tanúságot téve a részt vevő kultúrák és meggyőződések sokszínűségéről, amely a mozgalom egyik fő ismérve.

Kampány a Békéért – A kezdeményezés a Kampány a Békéért része, amely egy nemzetközi mozgalom, és humanitárius missziókból, a természet királyságainak szolgálatából, kulturális eseményekből, valamint zenével és imádsággal egybekötött találkozásokból áll.

Az európai Zarándoklat a Békéért eseménysorozattal párhuzamosan két humanitárius missziót indítanak Libanonba és Angolába, hogy segítséget nyújtsanak szíriai menekült árváknak és olyan gyermekeknek, akik kiszolgáltatott helyzetben vannak. Ez a kezdeményezés a TESTVÉRISÉG – Nemzetközi Humanitárius Missziók nevet viseli. A szervezet már több mint 20 missziót hajtott végre Afrika, Ázsia, Európa és az amerikai kontinens országaiban.

További információk a Kampány a Békéért mozgalomról: www.campaignforpeace.info

 

IDŐPONTOK – TALÁLKOZÓK IMÁDSÁGGAL ÉS ZENÉVEL EGYBEKÖTVE

  1. június

Budapest, Magyarország

Június 4-én18 óra 30 perckor | Találkozás Krisztus Jézussal

München, Németország

Június 8-án 18 óra 30 perckor | Ima Szűz Máriával

Frankfurt, Németország

Június 13-án, 18 óra 30 perckor | Ima Szűz Máriával

Berlin, Németország

Június 16-án, 19 órakor | Találkozás Krisztus Jézussal

Amszterdam, Hollandia

Június 21-én, 19 órakor | A Szent Hívás, találkozás Krisztus Jézussal

Santander, Spanyolország

Június 25-én, 18 óra 30 perckor | Ima Szűz Máriával

  1. május

Fatima, Portugália

Május 5-én és 6-án, 8 órakor és 15 órakor | Az Isteni irgalom maratona

Május 8-án 18 óra 30 perckor | Ima Szűz Máriával

Palermo, Olaszország

Május 13-án 18 óra 30 perckor | Ima Szűz Máriával

Nápoly, Olaszország

Május 17-én, 19 órakor | A Szent Hívás, találkozás Krisztus Jézussal

Május 19-én 18 óra 30 perckor | Találkozások Szent József Szemérmes Szívével

Május 21-én 18 óra 30 perckor | Ima Szűz Máriával

Zágráb, Horvátország

Május 31-én 18 óra 30 perckor | Ima Szűz Máriával

 

 

 

Forrás: Sajtóközlemény

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.